A pályázat célja Akik pályázhatnak Pályázati adatlap Az alapítvány célja, hogy támogassa a rászorulókat, elesetteket, hajléktalanokat, hátrányos helyzetűeket, fizikai és szellemi fogyatékossággal élőket, illetve beteg időseket és gyermekeket, elsősorban olyanokat, akik más forrásból nem számíthatnak támogatásra. Az alapítvány kuratóriuma negyedévenként (január, április, július, október) ír ki pályázatot, és a negyedév végén hirdet eredményt. Az alapítvány egy pályázati időszakban intézményeket és olyan magánszemélyeket támogat, akiket szociális, karitatív vagy egészségügyi intézmények ajánlanak. Az alapítvány más alapítványt anyagiakkal nem kíván támogatni. Támogatásban évente csak egyszer részesülhet ugyanaz a személy, vagy intézmény. Az elnyerhető összeggel elsősorban olyan pályázatot kíván támogatni az alapítvány, amely konkrét, a hosszabb távú, tartós megoldást elősegítő célt szolgálja. Az alapítvány számára fontos, hogy a támogatási összeg maradék nélkül a nyertes pályázat céljára fordítódjék; ezt a folyamatot minden esetben nyomon követjük. Alapítványunk támogatási célcsoportja elsősorban Székesfehérvár és környéke.
Pályázhatnak magánszemélyek intézmények A 1/2012. számú pályázatok kiemelten nyitottak az alábbiak támogatására:
tartósan fogyatékos (testi, szellemi) emberek életminőségének javítása
Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével lehetséges. A pályázati lapot mindig postai úton kérjük beküldeni. A pályázati lap magánszemélyek részére INNEN letölthető vagy igényelhető az alapítvány postai címén. A pályázati adatlap ötödik oldala kitöltési útmutató. Kérjük, ezt NE mellékelje pályázatához! A pályázati lap intézmények részére INNEN letölthető vagy igényelhető az alapítvány postai címén. Postacím: "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért 8001 Székesfehérvár, Pf. 178. A pályázatok beadásának határideje: 2012. február 15. A pályázatok elbírálásának határideje: 2011. március vége --> A nyertes pályázókat írásban értesítjük. A pályázat nyerteseinek listája az alapítvány honlapján megtekinthető. Azoknak a nyertes pályázóknak az esetén, akik az értesítés után fél évvel nem veszik fel a kapcsolatot az alapítvánnyal, az alapítvány visszavonja a támogatást.