Akadálymentes zuhanyzót építettek a Kríziskezelő Központban a Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért szervezet 1,741 millió forint értékű támogatásával.
Zsabka Attila
intézményvezető elmondta: a tavaly ősszel elnyert pályázat célja az volt, hogy az utcai szociális szolgálat irodájában egy az ügyféltérből nyíló akadálymentesített zuhanyzót alakítsanak ki a meglévő kisebb mellett. Hétfőn, szerdán és pénteken 8-12 óra között az utcán élő hajléktalanoknak lehetősége van zuhanyozni, tisztálkodni. Az új zuhanyzóba a mozgásukban korlátozottak is könnyen be tudnak menni és nyugodt körülmények között, akár segítséggel is használhatják. Székesfehérváron körülbelül 120 ember él az utcán, akik nem kívánják igénybe venni a Kríziskezelő nyújtotta szálláslehetőséget, mindössze ebédelni jönnek be a szállóra, vagy a téli időszakban néhány éjszakára, tette hozzá az intézményvezető.
Az Alapítvány elnöke, Igari Antal kifejezte: ismételten olyan helyre juttattak támogatást, ahol rászorulók, egészségükben korlátozottak tudják használni a fejlesztést.
Mészáros Attila alpolgármester a fenntartó nevében mondott köszönetet azért, hogy az intézmény munkakörülményei ismét javultak a támogatásnak köszönhetően. A polgármesterrel meglátogatott teajáraton azt tapasztalták, hogy valóban sokan nem veszik igénybe a szállót, de az új tisztálkodási lehetőség fontos számukra.